5. Az álom

 Este álmodtam. Arról, hogy bemegyek a fénygömbön, és egy másik világban kötök ki. A világban minden ugyanúgy néz ki, mint itthon, csak az 'emberek' mások. Fekete lyukak vannak a szemük helyén, és inkább zombikra hasonlítanak. Mikor észrevesznek, felém kezdenek gyűlni. Szerintem meg akarnak enni. Hát nem szép világ? Hát nem. Én meg csak tétlenül állok, mert a lában nem akar mozdulni. Álomszabály 1: Ha futnod kéne, hogy életben maradj, a lábad nem fog mozdulni. Hát nem szép? Hát nem. Mikor már csak néhány centire vannak tőlem, hirtelen valami fekete elsuhan előttem, és megöli a zombikat.

 Megint arra kelek, hogy sikítok. És úgy látszik édes nővérkém is, aki még az ágyról is leesik. Hupsz... Na, mindegy. Gyorsan lemászok az ágyról és megkeresem Dórit. Sikeresen meg is találom, és öhm… nem a legszebb ujját mutatja felém.

 - Bocsi…

 - Aish!- nézett rám mérgesen- Mit álmodtál, hogy sikoltottál?- váltott át aggódó stílusra, miközben felültünk az ágyamra.

 - A fénygömbbel álmodtam…- ismertem be- mikor megérintettem, hirtelen átkerültem egy másik világba, vagy dimenzióba, tudom is én mibe. Na, mindegy. A lényeg az, hogy ott álltam, a zombik egyre csak közeledtek, és mikor már majdnem odaértek hozzám, valami megmentett- mondtam.

 - Talán nem kéne annyi sci-fi filmet nézned…

 - Unni! Ez komoly! Kérlek, ne vicceld el! Félek!...- suttogtam az utolsó szót. Nem tudom miért félek, csak félek. Ez az egész, olyan mint egy rossz film. Én pedig nem szeretem a rossz filmeket.

 Nővérem szorosan magához ölelt, és nyugtató szavakat motyogott nekem. Nem tudom mennyi ideig lehettünk így, de egy úgy tíz perc után elhúzódtam tőle, és könnyes szemekkel figyeltem, mit fog mondani.

 - Figyelj dongsaeng- sóhajtott egyet- Nem tudom, mit mondhatnék, hisz nem is tudom mi ez, de annyi biztos, hogy megoldjuk, mint mindent. És ha addig is megint látod azt az izét, akkor ne fogd meg. Értve?

 - Jó- bújtam hozzá ismét.

 Egy óra múlva unnit felhívta az anyukája, hogy menjen haza, mert aggódik. Hmm. Vajon milyen érzés, ha aggódnak érted? Mármint, hogyha az anyukád aggódik érted, mert Dóri szokott értem aggódni, de szerintem más, hogyha az anyukád aggódik miattad nem?

 - Az esti busszal hazamegyek. Addig is maradok az én kis hugicámmal- mosolygott hülyén, miközben megcsipkedte az arcom (?), mint egy öreg néni. 

 - Ki vagy te a nagymamám?- fogtam fájós arcomat.

 - Elvileg, nem, de sose lehet tudni- kacsintott rám. Na, ilyenkor érzem, hogy hülyékkel, ez esetben hülyével vagyok körülvéve.

 - Mit akar az én kis unokám ebédelni?

 - Kuss, vagy ellopom a fogaidat- nevettem.

                                                                            *****

 - Muszáj menned?- kérdeztem szomorúan nővéremet.

 - Igen. Tudod, anyum nem nagyon szereti, ha ennyi ideig távol vagyok- nézett szemembe, miközben a buszmegálló felé haladtunk.

 - Nem maradhatnál még egy kicsit?- néztem rá kiskutya szemekkel.

 - Sajnos nem.

 - Megérkeztünk- mondtam, és megálltunk, hogy elköszönhessünk egymástól.

 - Ne felejtsd el, amit mondtam! Oké? Nem fogod meg azt a cuccot bármi történik, rendben?- suttogta fülembe, miközben magához szorított.

 - Jó-feleltem, és jobban magamhoz vontam nővéremet.

 - Indul a buszom- bontakozott ki ölelésemből.

 - Akkor, szia!- integettem neki, miközben ő felszállt a buszra.

 Szép lassan hazaindultam a naplementében. Hát nem lírai? Hát nem, mert amint elindultam, valakik elkezdtek követni. Basszus! Most mit csináljak? Gyorsan szaporítottam lépéseimen, de úgy látszik, ez nekik nem okoz gondot. Egyre közelebb értek hozzám, én pedig tehetetlenül mentem egyre gyorsabban és gyorsabban. Hallottam, hogy nevetnek. Rajtam nevetnek? Mert tudják, úgysem menekülök? Lehet, sőt biztos.

 - Mi a baj cica?- kérdezte az egyik nyájas hangon, amitől legszívesebben elhánytam volna magam.

 - Nem kell félni, nem fogunk bántani… de persze csak akkor, ha engedelmeskedsz- mondatára, könnyek szöktek a szemembe. Mit fognak velem csinálni? Ki fognak rabolni? Vagy megerőszakolnak? Esetleg meg is ölnek?

 Gondolataimból egy borzasztó tény hozott vissza. Zsákutca. Egy sötét sikátorba tereltek. Hát nem szép? Hát, nagyon nem. Mikor megfordultam három férfival találtam szemben magam. Hátrálni kezdtem, de sajnos a fal egy idő után megállított. Tehetetlennek éreztem magam. Mit csinálhatnék?

 Hirtelen fényességet észleltem a fejem fölött. Odafordulva megint a fénygömböt láttam. A férfiak egyre közeledtek. Ha maradok, nagy valószínűséggel meghalok, de ha megfognám a gömböt…

 - Mi az cica félsz?- értek oda hozzám, én pedig tudtam mit kell tennem.

 - Bocsánat unni. Mégsem tudom megtartani az ígéretem- suttogtam és belenyúltam a fénybe…